Világnak függönye mögött
Ezúttal a magyarországi török hódoltság idejére kalauzollak vissza benneteket. A török hódoltság divatjáról lesz szó, magyar vetületben.
2021.03.-04.
Hazánknak ez az a korszaka, melyben kezd kiforrni egy sajátos magyar viselet. Magától értetődően a törökök befolyása a ruhákon is megmutatkozott. A törökök által sokat hordott becses és színes kelmék viselésében a magyar népek is szívesen osztoztak, ha lelkiismeretük és helyzetük megengedte.
Mint az mindannyian tudjuk, a hagyományosan magyar viselet szerves részét képzik a minták, különböző hímzett felületek. Ez ebben a korban sem volt másképp. A nyugatról beszivárgó befolyások ugyan teret kaptak hazánkban, - ilyen volt például az újkeletű gallértípusok térhódítása - de őseink a legtöbb esetben a hímzés, színezés technikájának segítségével tették “magyarrá” az új divatot.
Az öltözködés alapvetően meglehetősen réteges volt, pántlikákkal, anyagok egymásra vételével, egymásra kötözésével rögzítették a sok felületet. A funkcionalitás néha háttérbe szorult a fényűzéshez képest, természetesen az adott társadalmi réteg tarisznyájának vastagságától függően.
A nők alsóruhát hordtak, melynek ujját elkötötték, majd erre vették rá a díszített vállfűzőt. A fűzős felsőre még egy köpenyeget (ferádzsé) is rávettek a. A leghidegebb időkben ehelyett egy prémmel bélelt mentét vagy földig érő kabátot öltöttek magukra. Lábukon általában csizma – olykor magas sarkú – volt megtalálható. Igen nagy szerepnek örvendtek a ruházkodásban az ékszerek is. Szinte uralták a viselőjük megjelenését. Lehettek drágakövekből, aranyból vagy ezüstből, mindig magas rangra, jólétre utaltak. A fejviselet fogalmát kimerítették a különböző fátylak, ritkább esetben kalapok. Az anyagok és színek tekintetében a katolikusok közt minél puhább, selymesebb, csipkézettebb és tarkább volt egy öltözék, annál nagyobb státuszt szimbolizált. Míg például az erdélyi kálvinisták a tompább, fakóbb színpalettához ragaszkodtak. Ebből is látszik, hogy ez időben az öltözködést meghatározó társadalmi elem volt a vallás is.
A férfiak testhezállóbb öltözékeket tartottak divatosnak a nőknél. Dolmányt viseltek, melynek hosszú ujját az ember legjobb barátjának füléről, “kutyafülnek” nevezték el. Ezt jó időben visszahajtották, hogy ne legyen útban, és hűs levegő érje az alkart, rossz időben viszont lehajtva óvott a hideg elől. A dolmány másik verzióját “csonka ujjú”-nak nevezték, mivel ujja a szokványos “kutyafül” helyett a csukló fölött ért véget, teret adva ezzel a díszesen hímzett, ingujj kitüremkedésének. Az inget (melyet a dolmány alatt hordtak) ünnepi verzióban is előállították. Eme darabon arany-ezüst hímzés volt látható a karon. Egy réteggel mindez alatt foglalt helyet egy másik, a testet a hímzéstől védő ing. Ekkoriban a viselet leg alapvetőbb darabja az ing volt (mint ma a póló), így tehát érthető, miért is komponálták bele öltözködésükbe ennyiszer ezt az egyszerű gombokkal összezárható ruhadarabot. A nadrágok hasonló princípiumok szerint készültek katolikus körökben, mint a nőknél a ruhák általában. Minél színesebb anyag, annál jobb. Ezek formailag nagyban hasonlítottak a ma ismert nadrágokhoz, még az övvel való rögzítés is megegyezett (megjegyezném a férfiaknál az öv volt az ékkő-nemesfém díszítések fő célpontja). Eltérést a zsebek hiánya, eltérő megoldásmódjai jelentettek. Nem szabad megfelejtkezni arról sem, hogy ekkoriban a veszélyek melyek egy emberre leselkedtek, messze meghaladták a maiakat. Ezért egy vitéz sose lépett ki a házból kardja nélkül, melyet övére akasztva viselt. A férfiak téli öltözéke egy prémmel bélelt köpeny lehetett, melyet arany vagy ezüst kapcsokkal lehetett szorosra fogni. Ezeknek a téli felsőruháknak a hossza eltérő volt, az időjárási viszonyoktól függően, de általában a térd vonaláig értek. Lábbelinek ennél a nemnél is a csizma számított. Fejükön a nyugatias kalapok helyett süveget viseltek, mely a keleti kultúrák ismérve. Ennek karimáját gyakran bevágták, majd így azt napellenzőnek használták.
Összeségében elmondható, hogy ahogy haladunk a társadalmi ranglétrán lefelé, úgy tűnnek el a csupán díszként funkcionáló öltözködési elemek, és helyüket átveszik a mindennapi élet feladataiban segédkezni tudó, de kevésbé, vagy egyáltalán nem díszes ruhák. Európa berkeiben, kelet felé haladva, csökken azok száma, akik megengedhetik maguknak a nagy csillogást, a funkcionalitás elvesztését. Ebből az “indexből” egyértelműen látszik az a nyugati térhódítás, és tőkefelhalmozódás, mely definiálni fogja az elkövetkező századok politikáját, és divatját egyaránt. Valamint feltűnik a keleti részeket már évszázadok óta sújtó mélyszegénység problémája is.
Forrás
https://pendely.eoldal.hu/cikkek/divattortenet/a-torok-felhold-arnyekaban..html
2021.04.18.
2021.04.18.
2021.04.18.
2021.04.18.
Ebben a hónapban az ünnepi hangulathoz megfelelő cikkel rukkoltam elő nektek. Mózesről és az ókori divatról fogtok tudni olvasni.
2020.12.
Mózes egyike azoknak a bibliai személyeknek, akiket nem igényelnek bemutatást. Ő ugyanis az Ószövetség első öt könyvének szerzője, ő az, aki a rabszolgaságban élő zsidókat kivezette Egyiptomból. Előéletéhez egy monda is fűződik, mely csak tovább misztifikálja az eleve magasztalt próféta személyét. A monda szerint Mózes anyja úgy védte meg fiát az Egyiptomban zajló zsidó népirtástól, hogy egy kosárba helyezte őt, és átadta sorsát a Nílus folyónak. A sors jó volt hozzá, és a kis Mózesre a Fáraó leánya bukkant rá, aki hercegsorba fogadta, és felnevelte. Az újdonsült herceg felnőve azzá a férfivé cseperedett, aki szolgasorban élő népét elvezette az Ígéret Földjére. A róla készült ábrázolások sok téren eltérnek, ez a különböző korok népeinek, ideológiájuknak, és ezek sajátos interpretációjinak tudhatóak be.
S. Callisto katakomba: Mózes ábrázolás.
Első képünk valahova az I. és a III. század közé repít vissza minket, mely a korai kereszténység első néhány évszázada. Ekkoriban a hívők még a föld alatt tartott istentiszteletekre voltak kényszerülve (katakombákba), vallási kirekesztettségük miatt is. Mózest - akiről az a hír járta, nincs még egy ilyen próféta Izraelben - a képen a kornak megfelelő öltözetben, ebben az ókori görögös-rómaias öltözékben ábrázolják. A jelenet neve, melyet láthatunk “sál neálechá méráglechá”, amely a kor emberének azt jelentette “vesd le a sarudat” , mert ahol most állsz, az később szent hely lesz.
Mózes, Herzl T. arcképével. Hamburg
Második képünkkel azonnal a XIX. századba ugrunk, ugyanis ezen ábrázoláson Mózes arcképe nem másról lett mintázva, mint a budapesti születésű Herzl Tivadarról. Ő volt ugyanis az a személy, akit a modern Zsidó Állam megálmodójának titulálnak, tehát ő az, aki majd a zsidókat az „ígéret földjére” visszavezeti, ezzel Mózesi szerepbe lépve. A kép a B’nai B’rith (A szövetség fiai) zsidó civilszervezet páholyának főablakán foglal helyet.
Marton László: Mózes, (2001)
Harmadik Mózes-interpretációnk a Márton László által készített Mózes szobor, a XXI. század első éveinek felfogása alapján öltött testet. Mivel a készítő, és a mű színhelye is magyar vonatkozású, nem is meglepő, hogy a szimbolikus jelentés is melyet hozzá kötünk, magyar eredetű. A szobrot a 60-70-es években a nagy port, és vitát kavaró Madách-darab ihlette, mely a “Mózes” névre hallgatott. A próféta megtisztelő szerepét később Sinkovits Imre kapta, aki megfelelő személynek bizonyult a szimbolikus üzenet átadására. Ugyanis amikor Sinkovits elmondta Mózes monológját, majd összetörte a Kőtáblát, mindenki érezte, hogy ez ott és akkor igazán nem Mózesről szól, hanem a magyar nép zsarnokai ellen való fellépésről. Így tehát mikor az újonnan épülő Nemzeti Színház szoborparkján elmélkedtek a tervezők, nem kellett sok idő, hogy eszükbe jusson Sinkovits híres alakítása. Az alkotást végül a tehetséges szobrász, Marton László készítette el, és Mózes arcába belerejtette Sinkovits arcának egy két vonását, ezzel örök emléket állítva a korabeli drámarendezés zsenialitásának, és a magyar történelem egy cikkelyének.
A konklúzió, mely kirajzolódik az emberben az olvasottak után, nem más mint, hogy ugyan Mózes személyének létezése mondákba van burkolva, de ez nem jelenti azt, hogy hősies tettei bármennyire is jelentőségüket, vagy hősiességüket vesztették volna. Azt is merhetjük gondolni, hogy a Próféta lényege nem is emberi mivoltában rejlik, minél inkább abban, hogy merjünk az ő szintjére lépve cselekedni, az emberi jóért küzdve tenni.
Most, hogy Mózes karakterének szerepéről megbizonyosodtunk, térjünk is át annak a kornak a divatjára, öltözködésmódjára, melyben a Próféta feltehetőleg élhetett, azaz vessünk egy pillantást, az egyiptomi Divatra!
A kor divatját a rá jellemző ruhadarabok bemutatásával fogom elvégezni.
Ágyékkötő
Ez volt az a ruhadarab, melyen minden társadalmi réteg osztozott, a rabszolgáktól, az uralkodó rétegekig. Különbségek persze voltak adott rétegek embereinek ágyékkötői között, ezek a díszítettségben mutatkoztak meg, valamint a nőké kicsivel hosszabb volt a férfiakénál.
Kalaszirisz
Ez a ruhadarab a felsőbb osztályok számára jelentette a mindennapi viseletet. Három változat is ismert a fent említett Kalasziriszből, melyek egyre többet és többet fedtek el az emberi testből. Az első változat mindkét nem esetében az alsó testet fedte csak el, eltérés a két nem között annyi akadt, mint az ágyékkötő esetében. A második verzió a férfiaknál egy bokáig érő szoknyát, a nőknél egy már a melleket is fedő pántos, szintén bokáig érő egyberuhát jelentett. A harmadik alakja eme ruhának már azonos mindkét nemnél, egy bokáig érő, felkart fedő egyberuháról van szó. Ölthetett ez a ruha szűkebb, testhez simulóbb, de akár tágabb, zsákszerűbb alakot is.
Gallér
Ezalatt a név alatt nem a mai gallér értendő, sokkal inkább egy nagy nyaklánc, mely a felsőtestet ékesítette, ugyanis az előkelő rétegekhez hűen helyet foglaltak rajta ékesebbnél ékesebb drágakövek is, a gyöngyök mellett. Néhol uszeh-gallérként hivatkoznak rá.
Köntös
A Középbirodalom időszakában bukkan fel egy köntös nevű ruhadarab, mely a Kalasziriszhez volt hasonló leginkább. Igen vékony anyaga lehetett, és egy öv ékesítette a derekát, valamint ezzel lehetett rögzíteni is. Eleinte fehérben, majd színesben, és mintás verzióban is ruhát jelentett férfiak és nők ezreinek.
Átalvető
Erre a névre egy prémből készült ruha hallgatott, mely csupán a férfiak köreiben volt jellemző, köztük is a legmagasabb rangúak közt. Inkább szimbolizálta az ember státuszát, mint hogy öltöztesse őt. A papok a különböző szeánszokon leopárd bőrből készült átalvetőt öltöttek magukra.
Lábbelik
Lábbelik terén igen szegényes volt a birodalom kreativitása, ez annak is betudható, hogy hordani is alig hordták e ruhadarabot. Papucs, saru is alig, cipő egyáltalán nem jellemezte őket. A fáraónak még saját szandálhordozója is akadt, aki díszes párnán vitte az uralkodó lábbeliét, míg a fáraó mezítláb közlekedett.
Ékszerek
Férfiak és nők egyaránt gyakori viselői voltak ezeknek a drágábbnál drágább anyagokból készülő, ámulatba ejtő díszítettséggel rendelkező tárgyaknak. Gyakori ékszereik voltak a kar és lábperecek, gyűrűk, fülbevalók.
Haj és szakáll stílus
A nők az Óbirodalom idején még rövid, az Újbirodalomban már hosszú hajat viseltek, melyet fonatokkal, pántokkal, csigákkal díszítettek. Ünnepekkor még díszesebbé varázsolták hajukat koszorúk segítségével. A kisfiúk fejét kopaszra nyírták, csak egy kis tincset hagytak meg hátul, mely az úgynevezett “ifjúság fürtje” volt, ezt férfivá érésük alkalmakor levágták. Mindkét nem esetében, és minden társadalmi rétegben elterjedt volt a paróka, műhaj, vagy póthaj használata. Ugyanis a paróka nemcsak divatosnak számított, de védett a tűző napsugarak ellen is. A férfiak ezenkívül bajuszt és kecskeszakállat is hordhattak, az utóbbit néha befonva is. A fáraók ünnepi alkalmakkor gyakran ékesítették arcukat műszakállal.
Fejdíszek
A fejdíszek általában az uralkodók és uralkodónők viseletét képezték. Felső-Egyiptom koronája fehér volt, míg Alsó-Egyiptomé piros. Egyiptom egyesítését követően az uralkodók olyan koronát viseltek, mely mindkét Egyiptom színeivel büszkélkedhetett. Ezen kívül elég változatosan, például fejpánttal, kúp alakú díszes sisakkal is kiegészíthették uralkodói öltözéküket.
Forrás
(2020.12.13.)
https://contrapasso2.blog.hu/2017/11/10/divat_az_okori_egyiptomban
(2020.12.13.)
(2020.12.14.)
(2020.12.14.)
E hónap a klasszikus modernség jegyében telik, mely Kosztolányi és Molnár Ferenc alkotói idejének is egy részét övezi. Talán épp e színes világ a gyermeki szemlélet megidézője mindkettejük életművében…
2020.11.
Egy általános összefoglalót olvashattok az impresszionizmusról, a szimbolizmusról és a szecesszióról.
Kezdésnek szeretném a művészi benyomások irányzatát kivesézni, ami nem más, mint az impresszionizmus. A kifejezés eredete az “impresszió" szóra vezethető vissza, melynek jelentése “benyomás”. A 19. század elején ütötte fel fejét ez a stílusirányzat, és mind a mai napig a modern művészet egyik első vívmányának, irányzatának tartják. A kor hiperrealista szelleme először kirakta az ajtón, mely ezek után annyira sikeres lett, hogy bemászott az ablakon. Ahogy tömérdek művészettörténész is megfogalmazta, ez az irányzat a “fénnyel festésről” szól. Gyakorlati újításai maguk között foglalják a pillanatkép-szerűséget is, mely egyenesen abból következik, hogy az adott fény-helyzet, melyet a festő megörökítendőnek vélt, csak egy bizonyos ideig állt rendelkezésére. Mindezen információ tudtában máris egyértelművé válik a miértje annak a vázlatos, fényre összpontosító kompozíciónak, mely maga az impresszionizmus. A fent elhangzottak után kézenfekvő tény csupán, miért is igazi impresszionista alkotás Monet alábbi képe. Ugyan az ágazat megjelent a szobrászat területén is, Rodin megtestesítésében, a festészet terén érte el legkiemelkedőbb sikereit.
A művészet óriási fájának következő igencsak vaskos ágazata nem más, mint a szimbolizmus. Amely az impresszionizmushoz hasonlóan valamelyest mai modern művészetünk kiindulópontját jelentette, és vele egy időben bontakozott ki. A szó a latin “symbolum” kifejezésből ered, mely csak a beavatottak számára érthetőt jelent. Itt is megfigyelhető az a realizmussal való szembe helyezkedés, melyet oly sokan gyakoroltak a kor forradalmi egyéniségei közül. A szimbolisták megunták a természeti világ egyértelműségének repetatív ábrázolását, és az impresszionistákhoz képest valami még elvonatkoztatottabbra törekedtek. Ezen művészeti irányvonulat nehezen behatárolható akármelyik kifejezésformába (gondolok itt például a festészetre, szobrászatra, irodalomra), hiszen egy átható, szinte mindenhol, és majdnem mindenhol másképp felbukkanó, és manifesztálódó eszméről van szó. Gyakorlati jellemzői a szimbólumokra épülnek, melyek eredményezik sokszínűségüket. Ki nem hagyható ismérvük az ősi mítoszok újra értelmezése. Akárcsak a tény, hogy ezek a művek szándékosan értelmezhetőek nehezen a közember számára, és sokszor megannyi interpretációra adnak okot, ezzel az olvasóra hagyva az eszmei érték kibontakoztatását. Elsők voltak abban, hogy igyekeztek egy a tapasztalható világ mögötti valóságot bemutatni, sok esetben a tudatalattiból merítve. Ezzel berendezve a színpadot a későbbiekben érkező, “radikálisabb” szürrealistáknak.
Cikkem utolsó művészeti irányzata, a szecesszió a történelmi múlt túlhajszolt kiaknázásától próbált elszakadni, és ezzel újat mutatni. Igyekezett bemutatni a kor modern életét, a modern szellemet, melyhez alapul a növényvilág stilizált formáit vette. Maga a szó kivonulást, elszakadást jelent, de szecesszióként csak Magyarországon, és az Osztrák-Magyar Monarchiában híresült el. Sokat elárul eszmei hagyatékáról az, hogy Németországban ugyanez az irányzat a “Jugendstil” azaz “fiatal stílus” névre hallgatott. Elege volt a történelmet alapul vevő, újra és újra felvirágzó művészeti ágak (például neobarokk) monotonitásából. Kezdetekben az iparművészetben jelentek meg szecessziós műalkotások, de ez nem szabott gátat az irányzatnak abban, hogy hasonlóan a szimbolizmushoz, a művészi kifejezésformák valamennyiében manifesztálódjon. A szecessziós festők kerülték az egyenes, szögben törő, geometrikus vonalakat, és inkább a szabadon áramló formáknak engedtek teret. Hittek abban, hogy a kézműves munka öröme terapetikus erővel bír, és ezáltal gyógyírt jelenthet a társadalom megannyi kínjára. Nem tett határt a magas és az alkalmazott művészet között sem. Ugyan mindhárom ágazat jelen volt a tipikus művészi kifejezésmódokban (például festészet, szobrászat), a szecesszió az iparművészeteket tudta magáénak igazán. Igyekezett korszerűsíteni az iparcikkek kinézetét, ugyanakkor a modern anyaghasználattól sem határolódott el (például üveg).
Összességében, ami igazán összekötötte ezeket az újat gondolni merő művészeket és irányzataikat, az a hit abban, hogy van értelme az újra törekedni. Hittek abban, hogy a világ nem egy olyan hely, ahol mindent, amit gondolni lehet, már elgondoltak, és mindent, amit csak felfedezni lehet, már rég felfedeztek. Ezt a véleményüket be is bizonyították, és eme bizonyítékokat máig is csodálják világszerte.
Források
http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/impresszionizmus.htm
(2020.11.09.)
(2020.11.09.)
https://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/3stilus/11szfordulo/11fszimb.htm
(2020.11.09.)
http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Szimbolizmus-vilag.htm
(2020.11.09.)
(2020.11.09.)
http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/szecesszio.htm
(2020.11.09.)
(2020.11.09.)
Művészeti háttér a romantika korából
2020.10.
Rovatom ezen cikkében a romantika korszakának festészetével, szobrászatával és – nem utolsó sorban – divatjával fogunk megismerkedni, a fent említett sorrendben.
A művészettörténészek a festészetet tartják a kor vezető művészeti kifejezési formájának, mivel nemcsak mennyiségben, hanem hatásban és újszerűségben is ez az ágazat tette le a legtöbbet arra a bizonyos asztalra. A romantikus festők elhagyták az intellektuális fegyelem szigorú szabályainak egy részét, és az érzelmekre, és önkifejezésre helyezték a hangsúlyt. Rengeteg ekkor készült festmény ábrázol zsigeri emberi érzelmeket, mint például a félelem, a győzelem öröme, a kín és a szerelem. Előszeretettel kalauzoltak el minket véres csataterek mezeire, illetve összedőlt várromok közé, nem véletlen, hogy a kor egyik legszervesebb művészeti ágakon átívelő tulajdonsága a historizmus. Említésre méltó elem még az egzotikus tájak bemutatása is. Mindezt erőteljes fény-árnyék hatással tetőzték, és gyakran alkalmaztak élénk színeket.
A romantika korszakában a szobrászat ágán belül is született egy-két új eszme. A felvilágosodás hatására háttérbe szorul az egyházi témákat ábrázoló szobrok mennyisége, melyek idáig dominálták a szcénát. A legtöbb új tendencia a síremlék szobrászat terén ismerhető fel. Stílusuk még mindig, akárcsak a festészetnél, klasszikus, realisztikus. Sokkal több helyet kapnak a vásznon a mitológiai lények és témák, mint ezelőtt. Egy párhuzam figyelhető meg a festészet és a szobrászat között, mely igazán jól leírja a kor szellemét és gondolkodásmódját. Mindkettő a hősiességet, a győzelem dicsőségét helyezi középpontba a leggyakrabban. Felbukkan, de főleg a német területeken terjed el a romantika szobrászatának egy új vívmánya, az emlékmű szobrászat is.
Az ipari forradalom lehetőségeiből adódóan egyre jobban szélesedett az a réteg, amely pénzét szívesen költötte a korszerű öltözékre. Mellesleg már nem volt szükség a kézműves mesterek több tíz éves szaktudására, elkezdtek elterjedni a kevésbé minőségi, de olcsóbb, tömegtermelésben létrehozott ruhadarabok. A megerősödött polgárság előszeretettel ápolta a felvilágosodás egyenlőséggel kapcsolatos elveit, ennek megfelelően a kor divatja is szinte ugyanaz volt Európa-szerte. Az új „trendek” megjelenéséért a Párizsi és a Londoni polgárság tagjai voltak a felelősek. Volt egy mellékszála is a romantika korabeli divatnak, mely a biedermeier névre hallgatott, és főleg Közép-Kelet-Európában terjedt el. Nem tért el ez a stílus sem túlságosan a normáktól, ugyanaz a gazdag elegancia és pompa jellemezte, mint az ekkor uralkodó egyetemes stílust. Mindezek ellenére a biedermeiernek sikerült belopnia magát a lakáskultúra területére is. Férfiaknál a ruhatár szerves eleme volt a sötét színű frakk, alkalomhoz illő hosszúságú mellénnyel társítva. Az ingek gallérja magas volt, a csokorba kötött sál kihagyhatatlan része volt a férfi öltözködésének, akárcsak a cilinder. A nők viselete is sok változáson ment keresztül. A ruha dereka egyre lejjebbre költözött. A karcsúság kihangsúlyozása érdekében nem voltak restek fullasztó fűzőket sem alkalmazni. Az óriási egyszínű felületek egy idő után untatták a polgárságot, ezért váltak elterjedté a mintás, csíkos anyagok. A ruhák felső-kar része tömzsi volt, melyet gyakran drótok, tollpárnák segítségével értek el. A lábbelik divatja mindkét nemet összekötötte, mivel a lapos talpú, bőr vagy vászoncipők domináltak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése